50 évvel ezelőtt, 1973. november 12-én adták át az Erősáramú Szakközépiskola Diákotthonát. Az évfordulóról a mai napon emlékezett meg intézményünk.
A kollégium nagytermében Bencsik Ferenc igazgatóhelyettes, egykori kollégista köszöntötte a vendégeket, majd Halász Péter igazgató úr osztotta meg a jelenlévőkkel ünnepi gondolatait.
Iskolánk tanulója, Petrovics Cecília Deli Gergely A kollégiumról őszintén című versét adta elő.
A kollégium átadásáról, a sok munkával telt első tanév eseményeiről Csente István, az elsőként megválasztott Diáktanács elnöke emlékezett meg.
Csepelyi Adri a kollégiumban megtanult, az életben hasznosított ismeretekről szóló, 10 dolog, amit a kollégiumban megtanultam az életről című összeállítását Nagy Benedek és Bangó Odett kollégisták előadásában hallgathatta meg az ünneplő közönség.
Burai Tamás, a Diákönkormányzat jelenlegi vezetője kollégiumi élményeiről, tapasztalatairól számolt be a vendégeknek. Beszédében idézte Balázs Tímea és Jánosi Marcell volt kollégisták gondolatait.
Az összejövetelt színesítendő, a kollégiumi élet legjellegzetesebb pillanatait tárta a nézők elé mozgókép és fotók formájában Hippenmayer András kisfilmje.
Körtély Gábor orvos, egykori kollégista üzenetét, melyben arról vallott, hogy milyen lelki útravalót kapott a nevelőktől és diáktársaitól, Török Bence tolmácsolta.
Az ünnepség a földszinti aulában az évforduló alkalmából állított emléktábla avatásával folytatódott.
Bakki Árpádné akkori igazgatóhelyettes, az iskola későbbi igazgatója elevenítette fel az építkezés menetét, beszélt a kollégiumi nevelés megvalósításáról, annak eredményeiről. Bencsik Ferenc röviden ismertette a kollégium történetét, néhány emlék felidézésével mosolyt csalva a jelenlévők arcára. Ezután a két diákvezető, Csente István és Burai Tamás felavatta, Mező István lelkész úr pedig megáldotta emléktáblát.
A hivatalos program végeztével a jelenlévők megtekintették a kollégium múltjáról rendezett kiállítást, jókedélyű beszélgetést folytattak az egykori ismerősökkel. A kollégium diákjai a rendezvényre készült kiadvánnyal ajándékoztak meg minden vendéget.
1973 novemberében adták át kollégiumunkat, akkori nevén az Erősáramú Szakközépiskola Diákotthonát. Az 50 éves évforduló alkalmából ünnepséget szervezünk, amelyre az egykori kollégistákat és a kedves érdeklődőket szeretettel várjuk!
A részvételről kérnénk egy visszajelzést az alábbi elérhetőségek valamelyikén:
Telefon
+36308198225
Határidő: 2023. november 8., szerda - 16 óra.
Nyílt napok a Szent Józsefben
Időpontok:
- 2023. november 8. (szerda) 8:00 és 10:00 óra
Regisztrációs határidő: november 6. (hétfő) 20:00 óra
- 2023. november 15. (szerda) 8:00 és 10:00 óra
Regisztrációs határidő: november 13. (hétfő) 20:00 óra
Regisztráció modosítása érdekében kérem írjon e-mailt az alábbi címre. nyiltnap@sztj-tech.hu
A bemutatók nyitó helyszíne a Kollégium nagyterme (5100 Jászberény, Rákóczi út 15.).
A torlódások elkerülése végett kérjük, hogy a megjelölt időpontokban csak regisztrált tanulók és kísérőik jelenjenek meg.
A részvételről elektronikus igazolást állítunk ki az általános iskolák számára a regisztrációs felületen megadott adatok alapján.
2023. október 12-én iskolánk volt diákja, Hibácskó Ferenc nyugalmazott rendőr alezredes látogatott el hozzánk. Hibácskó Ferenc 50 éve érettségizett, az iskola első erősáramú osztályában. Bár munkája nem kapcsolódott szorosan az itt tanultakhoz, mégis úgy nyilatkozott, hogy voltak olyan esetek, amikor hasznát vette a villamosipari ismereteinek.
Az alezredes úr hobbija a régi fegyverek, lőszerek, sisakok és egyéb harcászati eszközök gyűjtése. Közel 50 millió forint értékű gyűjteménnyel rendelkezik, melyet elhozott és kiállított régi Alma Materének udvarán.
A napsütéses, szép októberi időben a diákok megnézhették, sőt kézbe vehették a régi harci eszközöket. A diákokat (elsősorban persze a fiúkat) mindez nagyon érdekelte. Sok-sok fénykép készült. Néhány diák még a matek dolgozatról is elkésett emiatt.
Az alezredes úr készséggel válaszolt a tanulók kérdéseire, mesélt, magyarázott.
Diákjaink nevében is nagyon köszönjük az élményt!
GÓLYATÁBOR 2023.
Kedves kilencedikes diákok!
A gólyatábor időpontja az alábbiak szerint alakul:
2023. aug. 21-22. a, b, e osztály
2023. aug. 24-25. c, d, g osztály
Kérdés esetén keressétek Kármán Ágota tanárnőt: agotakarman@gmail.com
Támogatóink:
© Copyright | Minden jog fenntartva! 2019-2024 |