Ünnepi megemlékezés iskolánk védőszentjének napján
2016
Október
23

Október 4-én, kedden történelmet írt a Liska Középiskola: hosszú évtizedek óta először készült színpadi előadás, amelyet az egész diákság és a tanári kar együtt tekintett meg. A hiánypótló eseménynek eddigi oka a helyhiány volt, azonban az augusztusban átadott Nagyboldogasszony iskolai tornacsarnok méltó otthona lesz a reményeink szerint most elkezdődő és folytatódó diákszínpadi előadásoknak.

Általános képek: szentferenc6.jpg

Október 4-e Assisi Szent Ferenc ünnepe, egyben iskolánk védőszentjének napja is. Az első négy óra után kezdték megtölteni a csarnokot diákjaink és valamennyi pedagógus is. A 10. g osztály tanulója, Cs. Nagy Szilvia nyitotta meg a műsort az aradi vértanúkra való emlékező soraival. Majd dr. Novák István főigazgató atya osztotta meg velünk ünnepi gondolatait. Üdvözölte a hagyományteremtő kezdeményezést, jelképesen átadta használatra az új épületet és kérte, hogy töltsük meg élettel. Majd Assisi Szent Ferencre emlékezett: kiemelte, hogy azért őt választották az egyházi iskolává válás kezdeményezésekor védőszentnek, mert letisztult egyszerűsége, az evangéliumi tanításhoz való ragaszkodása mindannyiunk hétköznapi életében példaértékű. Felhívta a figyelmet Szent Ferenc adakozó, segítő jószándékára is és egyben megköszönte valamennyi osztálynak a gyűjtést a Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára.

Általános képek: szentferenc7.jpg

Az ünnepséghez két iskolai verseny is kapcsolódott. A főigazgató atya átadta az angol és a német nyelvi iskolai megmérettetés dobogós helyezettjeinek a diákönkormányzat ajándékait. Majd a rajzverseny értékelésére került sor: a Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria pedagógusa, Kerekné Mihalik Judit értékelte a beérkezett pályázatokat, átadta a jutalmakat és rövid összegzést adott a díjazott alkotásokról, amelyeket a kiállított paravánon meg is lehetett tekinteni. Ma már iskolánk falait díszítik ezek a képek. Mindkét verseny díjazottjairól külön bejegyzésben lehet tájékozódni.

Ezt követően a „Ne sokat tégy, de azt jól!” című színdarabot tekintettük meg a 9.b osztály előadásában. A Szent Ferenc életét összefoglaló jelenetsorozatot Franco Zefirelli Napfivér, Holdnővér című kultikus filmjének kulcsjeleneteiből állítottuk össze. A képekkel kísért színpadi előadást a Liska Vegyeskar lelket emelő énekszava kísérte. A kórus a világhírű filmzene magyar fordításával színesítette a jeleneteket, illetve a Szent Ferenc imáiból összeállított énekekkel. Nagy és bátor tett volt az iskolánkba egy hónapja érkezett új diákokkal ilyen komoly vállalkozásra szánni el magunkat, de elfogulatlanul állíthatom, hogy ezek a szereplők és az énekkarosak, hangszeresek igazán kiléptek a komfortzónájukból és tudásuk, szorgalmuk legjavát adva készültek sok-sok próbán keresztül erre a nagyközönség előtti előadásra. Talán csak az tudja felmérni, mekkora szervezést és koncentrációt igényel egy ilyen többféle szintet mozgató alkotásnak az előadása, aki már részt vett hasonlóban. A színpad összeállítása, a képek kivetítésének megszervezése, a paravános kiállítás, a hangosítás és a jelmezek gondos kiválasztása, a szereplők lelki felkészítése mind-mind olyan részfeladat volt, amit egy-egy kolléga vállalt magára. Ezúton is hálás köszönet mindannyiuknak! Valamennyi szereplő igazgatói dicséretben részesült munkája elismeréséül, valamint a 9. b osztály egy közös zsíros kenyér és tea-reggelin vett részt köszönetképpen.

Általános képek: szentferenc3.jpg

Általános képek: szentferenc4.jpg

Általános képek: szentferenc5.jpg

Úgy láttam, a jó Isten áldó keze a kezdetektől fogva vezetett minket és talán eljutott az értő fülekhez az az üzenet, amellyel ezek a fiatalok érkeztek az iskola közönsége elé azon a borongós kedd délelőttön. Adja Isten, hogy ennek az ünnepségnek az érdemszerző mivolta valamennyi diákunk lelkében elkezdje a jobbító, formáló, alakító munkát! Kérjük, hogy ez a lelkület és szellemiség dolgozzon belül bennünk és csak vigyen előre! „Ahol a kincsed, ott a szíved is" - ezt mondta Ferenc a legvégén.

(fotók: Nagy Tamás)

T.M.

 
 
 
Iskolánk Vegyeskara az óvoda tagintézményben
2016
Október
23

Szeptember 20-án, kedden a Liska Vegyeskar néhány képviselője részt vett az Angyalkert Óvodának, intézményegységünk legújabb tagjának első szentmiséjén.

A havi rendszerességgel bemutatott szentmiséken a többi tagintézmény diákjai is segédkeznek majd. Dr. Novák István főigazgató atya nagy szeretettel szólította meg az előcsarnokban az oltárt körülülő csöppségeket, és az ő nyelvükön beszélgetett velük a templomok fontosságáról, a jócselekedetekről és a szeretteinkért mondott imáról. Baginé Szalka Eszter kórusvezető irányításával a középiskolás diákok gondoskodtak a zenei szolgálatról. Éneküket hangszerekkel is kísérték a kicsinyek legnagyobb ámulatára.

Általános képek: mise_voda2.jpg

A havonta bemutatott szentmisék nagyszerű alkalmat adnak arra, hogy a résztvevők megtapasztalják az összetartozás szépségét, azt az erőt, hogy mindannyian ugyanannak az egyháznak a tagjai vagyunk: kicsik és fiatalok, óvónők és gondnokok, tanárok és ministránsok egyaránt.

(fotók: Óvoda)

T.M.

 
 
 
Országos Haditorna Verseny
2016
Október
16

Harmadik alkalommal rendezték meg 2016. október 5-én, Szolnokon, az Országos Haditorna Versenysorozat, Jász-Nagykun-Szolnok megyei döntőjét.
A megyéből 12 iskola 20 csapata mérte össze tudását és fizikai állóképességét. Iskolánkat egy 4 fős fiú csapat (Kókai Olivér, Lajti Szabolcs, Varga Péter és Tóth Mihály mind a 12.E osztály tanulói) és egy 4 fős lány csapat ( Zornánszki Petra, Szikszai Izabella 12.E, valamint Sütő Cintia 12 D. és Árvai Dóra 11. D ) képviselte.
A verseny többek között akadálypálya, lövészet, tájfutás, elsősegély nyújtás, szellemi totó, váltó futás, kézigránát dobás, tereptan számokból állt. A fiú csapat 6. helyezést ért el, míg a lányok összesítettben 18., de a lányok mezőnyében (3 csapat) első helyezettek lettek. Munkájukat köszönjük, az eredményekhez pedig gratulálunk.

http://www.szolnoktv.hu/hirek/?article_hid=40340

B. F.

 
 
 
Rózsafüzér Királynője búcsú a Barátok templomában
2016
Október
16

Elkezdődött az október hónap, a rózsafüzér hónapja. Osztályközösségeink minden délután járnak rózsafüzért imádkozni a Barátok templomába.

A világ katolikusai az év két hónapját ajándékozzák kiemelten a Szűzanyának: májust, amikor litániákkal dicsérik az Istenanyát és októbert, amikor a szentolvasót imádkozzák odaadóbban. A rózsafüzér – rosarium, jelentése rózsakert – hagyományos katolikus imádság, a szegények bibliájaként is ismert. Az anyanyelvű szentírás elterjedése előtt a rózsafüzértitkok átelmélkedése jelenítette meg nap mint nap az egyszerű ember számára Jézus Krisztus életének legfontosabb mozzanatait. Az éppen ezért „szentolvasóként" is emlegetett rózsafüzér története 1214-ig nyúlik vissza, amikor Szent Domonkos a Szűzanyától – a Rózsafüzér Királynőjétől – egy csodajelenés alkalmával, Prouille-ben ajándékul kapta. Nevének eredete az első rózsafüzérektől ered, amelyeket Szent Domonkos összepréselt rózsaszirmokból készített a Szűzanya számára rózsakoszorúnak.  A XVI. századtól a korai XX. századig a rózsafüzér szerkezete nagyrészt változatlan maradt: akkor még tizenöt titok volt – az örvendetes, fájdalmas és dicsőséges rózsafüzérek öt-öt titkaival. A XX. században aztán kiegészült a Fatimai imával, amely a Dicsőségek mellett lezárja a tizedeket. Az ima jelenkorig terjedő fejlődését mutatja, hogy 2002-ben Szent II. János Pál pápa öt új titkot vezetett be, a világosság rózsafüzérének titkait. Az Atyához az út a Boldogságos Szűz Mária által vezet. Az egyházatyák tanítása szerint Isten minden kegyelmet, irgalmat és áldást az Ő anyja kezébe helyezett, minden javát általa osztogatja: egyeseknek, a nemzeteknek és a kereszténység nagy családjának egyaránt. E jóságáról beszélnek kegyhelyeink, ahol Szűz Mária annyi testi és lelki beteget gyógyított meg és ahonnan ma is árad szerető, segíteni akaró szeretete. Loreto, Lourdes, Máriazell, Máriaradna, Máriapócs és a többi búcsújáró helyek ezt hirdetik nekünk. A Boldogságos Szűzanya anyai szeretettel bátorít bennünket, hogy közbenjárását kérjük. Szinte kínálja anyai segítségét.

Október 2-án, vasárnap Rózsafüzér Királynője búcsúját ünnepeltük a Barátok templomában. Számos diák és az egész tanári kar képviseltette magát. Egy hosszú hagyományokra visszatekintő ünnep ez az ősi ferences templomban. Egyúttal ez az ünnep volt tanáraink első lelki napja is a tanévben. Bábel Balázs, kalocsa-kecskeméti érsek atya szentbeszédében rámutatott a rózsafüzér üdvöt hozó érdemeire: az élet teljességét tekinthetjük át általa, hiszen Jézus fogantatásától haláláig, majd dicsőséges feltámadásáig terjednek a titkok, a születéstől a halálig, majd a feltámadásig, a kezdettől és a végig, az alfától és az omegáig. Mivel egy végtelen körkörös füzérről van szó, nincs megszakítás, ott kezdődik újra, ahol látszólag véget ér. Az érsek atya utalt arra is, hogy a rózsafüzér imádkozása nagyon komoly megtartó erő: amelyik családban együtt imádkozzák, az biztosan nem hullik szét. Végül a fiatalokhoz, a diákokhoz szólt: a MOST fontosságára figyelmeztet minket a sokszor elismételt kérés – „Imádkozzál érettünk most és halálunk óráján!” Nem a múltra való visszaemlékezésben és nem is a jövőről való álmodozásban kell élnünk, hanem a MOST döntését kell jól meghoznunk, mert az roppant fontos az eljövendő szempontjából. Legyen hála a Boldogságos Szűz Máriának, lelki támaszunknak örömünkben, bánatunkban! Vezessen mindannyiunkat Jézus Krisztushoz!

Gattyán Márton, a Nagyboldogasszony Tagintézmény tanulója Árpád vezér honfoglaló imájaként ismertté vált fohásszal köszöntötte az érsek atyát és a megjelent híveket:

Boldogasszony, nézz ránk a magas egekből,

áraszd ránk mosolyod fénylő napszemedből.

Nemzetek Anyja! Add nekünk e földet!

Magyarok Nagyasszonya! Tarts meg itt bennünket!

Évezredeken át, áldd meg életünket,

viharban és vészben oltalmazz meg minket!

Adj szívünkbe békét, derűs boldogságot,

ne érezzük soha a hontalanságot.

Duna, Tisza partján magyar szóval áldjunk,

ez legyen örökre a mi Szent Országunk.

Legyen minden magyar a Te Fénygyermeked,

pihentesd meg rajtunk áldott tekinteted!

T. M.

 
 
 
Hidegháború a moziban
2016
Október
16

Iskolánk sok eszközzel próbálja feldobni a tanulás-tanítás könnyen monotonná váló hétköznapjainak ritmusát. Ennek ékes példája volt a múlt héten a Kémek hídja című amerikai film megtekintése. A végzős diákok év elején tanultak a hidegháború időszakáról történelemből és Pataki Róbertné tanárnő szervezésében mélyedhettek el a „kémek és tárgyalástechnika” világában.

 
 
 
Operakaland
2016
Október
16

Otóber 06-án ismét az Operakaland keretein belül diákjaink Puccini:Bohémélet című operáját tekinthették meg a budapesti Erkel Színházban Baginé Szalka Eszter tanárnő szervezésében. Tanulóinknak nagyon tetszett az előadás, igazi kikapcsolódás volt mindenki számára.

(fotó: https://www.jegy.hu)

 
<<    <  51  52  53  54  55  >    >>

Támogatóink:

NKA Logo ICDL Logo DEXAM Logo ECL Logo WACLAW Logo

Megvasult Logo

Szent József Katolikus Elektronikai Technikum, Gimnázium és Kollégium
OM az.: 910003 | 5100 Jászberény, Rákóczi út 13-15.
Igazgató: Halász Péter | Telefon: (57) 412-818
E-mail: iskola@sztj-tech.hu
Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2020/002552
Adatvédelmi tisztviselő: Dr. Kós Gergő, dr.kosgergo@gmail.com, 3300 Eger Széchenyi utca 1.

Kereszt

© Copyright | Minden jog fenntartva! 2019-2026 |

Human szolgaltatasok fejlesztese
Human szolgaltatasok fejlesztese